Sóstói Stadion

Reprezentációs makett
Méretaránya M1:500
Tervező: S.A.M.O. Kft.

Székesfehérvár labdarúgó élete a II. világháborút követő időktől a Sóstói Stadionhoz kötődik.
A kezdetben nagyon egyszerű körülményeket rendszeresen fejlesztették, látványos mérföldkő volt a világítás kialakítása 1978-ban. Az egyik utolsó beruházás kapcsán 2005-re az UEFA előírásait is kielégítette a létesítmény. 2015-ben pedig már olyan beruházás vette kezdetét, ami nem csak a stadiont bővítette 14000 néző befogadására alkalmassá, hanem környezetét is, a Sóstó Természetvédelmi Területet is megmentette a városrészben.
A munka során a meglévő épület főlelátójának megtartásával számoltak, de az építkezés
közben kiderült annak rossz statikai állapota, így azt is el kellett bontani. A Sóstói stadionnál már kamatoztatni tudtuk tapasztalatainkat, amit a Puskás Ferenc Stadion makettnél szereztünk. A látványtervek hangulatát szerettük volna minél inkább megidézni, ami a visszajelzések szerint sikerült is. Sajnos arra nem kaptunk lehetőséget, hogy a lelátókra emberek is kerüljenek, de azért elég népes tömeg látható az épület körül. Kedvenc anyagunk a corten acél, szépen ellensúlyozza a nagy zöldfelületeket, zöldtetőket.

 

Kézilabda Munkacsarnok

Magyarország

Puskás Ferenc Stadion (Népstadion)

Budapest

Puskás Ferenc Stadion

Budapest

Kövess minket

További üzletágaink